Hertay Mária életművéből válogatott tárlat látható a budapesti Klebelsberg Kultúrkúriában – Rézkarcok, litográfiák és festmények növényekről és ódon házakról

Utcák, udvarok és fák képei tanúskodnak az alkotó tudásáról és igényességéről (Fotó: Ficsor Márton)

Életmű-kiállítást szerveztek a Sopron egyik előkelő családjában 1932-ben született és az idén májusban elhunyt Hertay Mária képzőművész munkásságáról, amely vasárnapig még látogatható a budapesti Klebelsberg Kultúrkúriában. Tiszti főügyész és kamarai elnök apja az első világháborúban tanúsított hősiességéért vitézi címet is kapott, régi, polgári családból vezetett hát útja a soproni szabadiskolák (Soproni Horváth József és Ágoston Ernő kurzusai) után a Képző festő szakára, ahol 1955 és 1959 között Fónyi Géza és Kmetty János, majd a grafika szakon mások mellett Barcsay keze alatt végzett, megmutatva, hogy az aprólékos munkában is otthon van. Mert a szakrális alkotások, templomi munkák után a budai Várra néző otthonának műtermében olyan igényes, pontos virágok, növények lettek rézbe karcolva, amilyenekkel nem nagyon lehet találkozni a magyar művészeti múltban. Akaratlanul is Albrecht Dürer ilyen alkotásai jutnak eszünkbe, amikor a kiállításon egy-egy ilyen meglehetősen nagyméretű alkotás előtt állunk. Az egyik szignóból az is kiderül, hogy Hertay bizony három hónapon át hajolt a rézlemez fölé, míg azt nem mondta, hogy ez most már jó, Isten és az ember szemének is kedves.

Valahogy így fejezhetett be minden rézkarcot, de így készülhettek el a tűzzománcok is a kecskeméti és a nyírbátori alkotótelepen. Vagy azok a jókora litográfiák a győri grafikai műhelyben, mert Hertay e „súlyos” műfajnak is a mestere volt. No és persze az ecsetnek is, ez már kiderült 1961-ben Mosonmagyaróváron, a Nepomuki Szent János-plébániatemplomban, majd később Várgesztesen, Hárskúton, Nyírlugason és Bükön is. Első önálló kiállítása 1968-ban volt, és bizony elég sokat kellett várnia, míg művei 1990-ben eljuthattak szeretett városába, Sopronba is. (Jelenleg állandó tárlat a műveiből Csornán, a premontreiek kápolnájában látható.)

A Kultúrkúriában bemutatják a soproni képeit, temperákat és pasztelleket a számára oly kedves utcákról, belső udvarokról és házakról, s egy rézkarcon ott van a Lővérekre kapaszkodó Lejtő utcában álló ház is romosan, amelyben harmóniában felnőhetett.

És itt sorakoznak a düreri szépségű, pontosságú virágok (kardvirág, írisz, pipacs, hagymavirág, szarkaláb és császárkorona, napraforgók és liliom, frézia és mályva, dália és őszirózsa) mellett a füvekről, fákról, kertekről készített rézkarcok is, amelyeket bátran lehetne illusztrációként használni Csáth Géza: A varázsló kertje című novellafüzéréhez. Elvarázsolt kertekben járunk az iszalagos fák között, az ódon kapun át belépve. Elvarázsolt kertre néz a dolgozószoba ablaka is, de nincs itt semmi sötét titok, félelem, mint Csáthnál. Itt csak a szépség marad, és a lehetőség arra, hogy a hétköznapok zaja, keserve elől elvonuljunk valahová. 

Talán Hertay Mária is valamikor a sötét ötvenes évek után ezt az elvonulást választotta, hogy megszülethessenek és gyönyörködtessenek bennünket ezek a grafikák, no és azok a falfestmények és zománcok is a templomokban, ahol az Úr Hertay kertjei mellett ugyancsak gyakran meg szokott fordulni.