A kortárs iparművészet érdekes irányai­ról kaphatunk képet, ha ellátogatunk a Klebelsberg Kultúrkúriába, a 2017-ben Kozma Lajos-ösztöndíjat nyert alkotóknak az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a MANK Non­profit Kft. közreműködésével megvalósult tárlatára. N. Mészáros Júlia művészettörténész, a kiállítás kurátora megnyitóbeszédében elmondta: a cél továbbra is az egyedi, kis szériás tárgyakban gondolkodó, hazai kézműves iparművészet támogatása – az alkotók közül sokan második vagy harmadik alkalommal nyerik el a díjat. Hogy miféle mélységekből vagy magasságokból érkezik az az impulzus, ami bennünk megfoganva a szépség iránti vággyá alakul át, és arra késztet bennünket, hogy környezetünket és tárgyainkat a funkcionalitáson túl esztétikai minőséggel is felruházzuk, titok, legalábbis konszenzus még nem született róla. Amíg megszületik, addig is eljárhatunk kiállításokra, ahol remekül lehet tanulmányozni funkció és esztétika egymásba kapaszkodását vagy épp egymásnak feszülését.

A tárlat különös és ritka erénye a művekhez alkalmazott technikák részletes bemutatása a kísérőszövegekben – ez nélkülözhetetlen is, hisz szakmai kísérleteket látunk, de a kiállítás a nagyközönség számára is érdekes lehet. Lássunk a teljesség igénye nélkül néhány alkotót és mesterremekét!
Simon Viktória formatervező, arany- és ezüstműves iparművész három ékszerkollekcióval rukkolt elő. A főhős egy triviális anyag, a plexi, amelyből egészen megkapó látványt lehet kihozni egy kis bemarással vagy a rétegek közé fújt festékporral – a finom szemcsés folyékony hatást kelt, a durva szemcséstől pedig légbuborékok keletkeznek.

Gelley Kristóf fémműves formatervező és ezüstműves iparművész pufók madarakat formázó ezüst teáskészletét (az állatalakos edények archaikus formavilága a honfoglás koráig, sőt időszámításunk előttig nyúlik vissza) ősi ötvöstechnikával, a felhúzással készítette, vagyis formafával, formavassal, üllővel, kalapáccsal, de hidegkovácsolást, öntést és lézerhegesztést is alkalmazott.

Ha technológiájában nem is, de formavilágában hasonlóan ősi (afrikai eredetű) hatásokkal operál Farkas-Pap Éva szobrászművész, aki impregnált, rétegelt lemezekből készített többfunk­ciós, pihenésre is alkalmas, összecsukható szülőszéket vagy hordozható szülősámlit. A tervezéskor saját tapasztalataira építő művész nem a kórházinál személyesebb közegbe szánja bútorait, bár a szerkezet stabil, a lakkozott felület könnyen tisztítható, vagyis biztonságos és steril az eszköz.

Kovács Eszter kerámiatervező szilikátipari anyagok, alacsony- és magastüzű mázak felhasználásával próbálja visszaállítani egy ősi konyhaeszköz, a mozsár becsületét. Ő sem rest a svájci bicska óta – okkal – a civilizáció mániá­jává vált multifunkcionalitás alsó regisztereit súrolni: a mozsár sekélyebb felében őrölhetünk, az öblösebbikben pedig mindenféle szószokat szolgálhatunk föl. Csak el ne felejtsük kivenni belőle azt, ami éppen felül van.
Egy ilyen tárlaton rendszerint előfordulnak sci-fibe illő furcsaságok is, ebben ezúttal Kárpáti Judit Eszter textiltervező művész a bajnok: multiszenzoriális, látást, hallást, tapintást egyszerre ingerlő textilekkel kísérletezik. Magyarul adott egy anyag és az anyagra applikált, vibráló spirálokba (szédítő ránézni is) rendezett áramkörök, pontosabban konduktív anyagok, amelyekben zenét lehet tárolni, és tényleg szól is, ahogyan az installációhoz mellékelt kütyük segítségével kiderült. Rejtély, mire jó – bár lelki szemeim előtt fölrémlettek holmi zenekaros pólók, amelyekből tényleg adott zene szól, de hát az ember mégse hanglemez.

A kiállítás 2018. március 29-ig tekinthető meg.