„Tisztán láthattuk felülről, hogy közeledésünkre a sokaságok megmozdultak és karjaikat fellendítve zsebkendővel, kalappal integetnek felénk üdvözletet. Csodálatos, hogy innen felülről milyen tökéletes, majdnem geometrikus rajznak látszik a város és milyen szép. A por és füst ide nem jut fel, a kristálytiszta légben úszunk és előttünk nincsen sehol akadály.”

1931. március 29-én, vasárnap a Graf Zeppelin nevű léghajó röpködött Budapest felett, a fenti sorok a jármű egyik utasától, Magyar Miklós újságírótól származnak. De származhattak volna a vele együtt utazó Almássy gróftól (Az angol beteg) vagy egyenesen Karinthy Frigyestől is, aki ugyancsak a hatalmas szivar fedélzetén tartózkodott. 2013-at írunk, a Graf Zeppelin most megint a főváros felett halad, igaz, csak Kerényi Zoltán egyik fotómontázsán, amely a Klebelsberg Kultúrkúriában rendezett Ablak a múltra című kiállításán látható.

Kerényi Zoltán kiválasztott néhány korabeli, budapesti fotót, és elkészítette azok mai változatát. Ugyanabból a szögből, ugyanolyan képkivágásban örökítette meg a felvételen látható épületet, területet, ahonnan az egykori fotográfus. Aztán a mai fénykép közepén „ablakot nyitott”, amelybe számítógép segítségével a régi, fekete-fehér fotográfiáról illesztette be a hiányzó részletet. Hajszálpontosan egymáshoz igazítva a múltat és a jelent. A városligeti tóban egymás közelében csónakázik egy mai család és egy hölgy 1926-ból. A fogaskerekű vasút Svábhegy megállójában 1928-as nyitott sportkocsi előz egy (talán) Suzukit.
HIRDETÉS

A Nagykörúton pedig Combino halad egy 1954-es villamos előtt, amelynek lépcsőjén – a kor szokásának megfelelően – fürtökben lógnak az emberek. Egy-egy mai városszelet közepén 1956-os romok, tankok, amott szöszi kissrác rollerezik át 1948-ból a jelen századba.

A Keleti Károly utca egyik kerítésén térdzoknis kisfiúk grimaszolnak, és amint az a mai képbe illesztett régi felvételen látszik: a környezet pontosan olyan, mint a fotó készítésekor, 1928-ban. Kerényi nem akarja megtévesztő módon összecsalni a régmúltat és a jelent, ezért a mostanában exponált képbe tökéletesen illesztett korabeli fényképrészletet vékony kerettel választja külön.

A tájillesztések különben olyan pontosak, hogy keret híján olykor megzavarodnánk, hol is húzódik a határ múlt és jelen között. Amelyet néha egy régen és ma is létező ablaksor, máskor egy múltban kezdődő, jelenben végződő villanyoszlop köt össze, némelykor pedig az egykori épületek ma is változatlan széle, korlátok folytatása. Precíz, mérnöki pontosságú pászítás. És ez nem véletlen, lévén Kerényi Zoltán amúgy építészmérnök, aki kedvtelésből hozza létre furcsa montázsait.

Az Ablak a múltra című sorozat képeit 2011 óta készíti, alapanyagként használva a Fortepan nevű internetes közösségi fotógyűjtemény régi, amatőr felvételeit. Azt mondja, mindig is szerette a régi képeket, és érdekesnek találta elképzelni, hogy az azokon szereplő alakok itt jártak közöttünk.

Amikor 2011-ben rábukkant a Fortepan privátfotó-gyűjteményére és az abban található jó minőségű régi képekre, úgy érezte, kimeríthetetlen ihlető forrásra akadt. Ő azonban, az egymásba illesztésekkel nem csupán a város egykori és mai arcát szerette volna összehasonlítani, nem csak a fejlődést vagy a változást kívánta megmutatni, miként kitűnő sorozatában tette azt például Lugosi Lugo László 2000-ben, amikor újrafotózta Klösz György száz évvel azelőtt készített városfényképeit. Kerényi montázsain nem házak és közterek a főszereplők, nem a hol diszkrétebb, hol markánsabb változások, hanem a múlt század elején-közepén élt emberek, akik Kerényi és a technika segítségével látogatást tesznek a jelenben.

Keresztülautóznak, átrollereznek, végigcsónakáznak egy emberöltőn, kétségtelen: nosztalgikus kikacsintással, de zavarba ejtően továbbgondolhatóan. Ez a sorozat ugyanis nemcsak professzionálisan kivitelezett és érdekes, de elgondolkodtató is. Már-már filozofikus latolgatása a múló időnek, ami vagy van, vagy nincs. Vagy nagyon fontos, vagy sokkal jelentéktelenebb, mint hinnénk. Kerülgetése annak a megfejthetetlen kérdésnek, hogy végeredményben mi is az a jelen, amely esetleg nincs is, mert ami éppen most van, az az észlelés pillanatában már a múlt… Kerényi montázsai a személyes történelem fontosságáról, az amatőr fotósok által tetszés szerint kiválasztott, ily módon történelemmé avatott pillanatokról, és a fényképezésről, vagyis az idő megállításának technikájáról is előcsalnak néhány gondolatot a nézőből. Mi pedig gondolkodunk és nézünk elkerekedett szemekkel, épp úgy, mint elődeink, akik a Parlament felett egy némán suhanó léghajót pillantottak meg.

Trencsényi Zoltán