Kiss Gy. László előadóestje

Tárogató néven két különböző magyar vonatkozású nádnyelves fúvós hangszer ismeretes. A 17–18. században egy kettős nádnyelves hangszert, a töröksípot hívták így, majd a 19. század végétől egy új, egynyelvű nádsíppal működő, kónikus furatú hangszer neve lett.

A tárogató történeti változata, a töröksíp legnépszerűbb a Rákóczi-szabadságharc idején volt, amikor hadi sípként is funkcionált és a szórakoztatást is szolgálta. Az újkori, modern tárogató megalkotása e hangszer történelmi emlékezetének felelevenítését célozta, de előképével nem mutat közelebbi hangszertani rokonságot. A történeti tárogatótól való megkülönböztetésül a modern tárogatót reform-tárogatónak is hívják. Kifejlesztői Schunda Vencel József és Stowasser János budapesti hangszergyárosok voltak. A 20. század során a falusi nép körében népi hangszerként elterjedt, amely általában tárogató néven ismert. Nemcsak a magyarok, de erdélyi románok, délszlávok körében is elterjedt népi hangszer.

2014-ben a „tárogató népzenei hangszert” Hungarikummá minősítette a Hungarikum Bizottság.

Kiss Gy. László tárogatóművész szülőhelyén, Kapuváron, a helyi zeneiskolában kezdett klarinéton játszani. Később a győri konzervatórium tanulója, majd 1975 és 1981 között a Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója volt. 1980-tól a Magyar Állami Operaház klarinétművésze, 1992-től a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, ahol a klarinét- és szaxofoncsalád minden hangszerén játszott. Zenekari munkája mellett kamarazenészként és szólistaként is gyakran koncertezik, számos televízió- és rádiófelvételt készített. Közel két évtizede foglalkozik a tárogatóval, hangversenyeken lép fel a hangszer népszerűsítőjeként. 1999-től több önálló lemeze jelent meg. Művészetét 2005-ben Liszt Ferenc-díjjal ismerték el.

Kiss Gy. László tárogatós hangversenyeinek állandó kísérője Árendás Péter brácsás és Lelkes András bőgős.

További időpontok