hu | en

Hírlevél

Bérletek

Fülei Balázs zongorakoncertjei

Műsorfüzet

Társintézmények

Kiemelt támogatóink

Együttműködő partnerek

Médiapartnerek

Rólunk írták > Egy titkos kert a romokon

Egy titkos kert a romokon

Nem az az érdekes, amikor Varga Zsófia grafikusművész direkt módon idézi Boscht, Dürert és Brueghelt (nyugodtan gondoljunk az összes Brueghelekre), és a maga elnagyolt gesztusaival, vonalkázásaival megjegyzéseket szúr az idézetek közé, bár ez a kompiláció is érvényes, sőt élvezetes is, akár csak Faludy és Villon jól ismert párbeszéde. Az az érdekes, ami első látásra titokban marad – a hatás méltó a kiállítás címéhez: Titkos kert.

Nézzük meg Bosch poklainak hátterét: apokaliptikus épületromok lángokkal és fénypászmákkal, felhők, füst, ragyogás, bizonytalan élek, szögek, formák egyszerre vonzó és borzongató együttese. Alakok sokasága, mindenhol épp áll, öl vagy hal valaki, nincs eleven vagy holt anyag, mely pihenhetne az ábrázolt és láttatott világban. Varga Zsófia litográfiáin belépünk Bosch lángoló városainak békeidejébe. Se láng, se harc, se halottak. De távlatok sincsenek, csak egy-egy boltív, kapualj, lépcsőforduló. Ennyi maradt napjainkra abból a karneváli forgatagból, amit Bosch, Brueghel és Giotto ránk hagyott. Halotti csönd honol a kultúra romjain. Vagy mégsem?

Az alakok nem csodálkoznak, nem lepődnek meg, nem kiáltanak

A grandiózus terekben esetlen firka­lények, eltévedt torzók ténferegnek, vagy csak állnak csodálkozva, vagy próbálják az intimitásnak valamiféle illúzióját kelteni (amiből többnyire a beletörődés marad). Másik világból érkeztek ők, amit naiv, népi bukolikának illik mondani, legismertebb előzményei nálunk Somogyi Győző és Keresztes Dóra groteszk grafikái (jussanak eszünkbe a paraszt dekameron nyomasztóan és röhögtetően bumfordi alakjai, azt sem lehet tudni néhol, hol kezdődik a figura és hol végződik a motívum, annyira sikerült elkapni az ősi szervességet). De Varga Zsófia visszamegy egészen a gyerekrajz megrendítően egyszerű formavilágáig: saját gyermekségünk tévelyeg a kultúra romjain.

A tévelygésben viszont semmi gyermeki nincs: az alakok nem csodálkoznak, nem lepődnek meg, nem kiáltanak. Rezignáltan egyenes vonalú szájjal veszik tudomásul a környezetet. És az ugyanazzal a gyermeki vonalkázással fölskiccelt szörnyeket, amelyek elmaradhatatlanul követik őket. Semmi horror, semmi rémület, semmi sikoly a váratlanul napvilágra kerülő iszonyú titkok láttán: az örök gyermek (csak nem a falu bolondja járja velünk együtt dantei útját – vagy járatja velünk is a bolondját?) pontosan tudja, hogy a sötét égbolton úszó hal el fogja nyelni a léggömbként vezetett holdat (nem is vezeti talán, inkább kapaszkodik belé?). A mélység szörnye az égboltra került: rettenetes, de releváns észrevétel.

Primordiális lények, vagy alvó képzeletünk rémei a romok között? Kultúránk puha fészkéből mindegyre elővicsorgó ösztöneink szörnyei? Varga Zsófiánál otthonunk részei, játszótársaink a Titkos kert különös lakói. Ebben a kertben veszélyesek a virágok, ezen a helyen Szent Antal is a régi ismerősöknek kijáró mosollyal üdvözölheti kísértőit. És nincs miért drukkolnunk Szent Antalnak, vagy a lufifejű kisfiúknak és kislányoknak, hogy csak jussanak ki épségben e veszedelmes vidékről, hiszen mind magukban hordozzák a tájakat, amikben haladnak. Bármerre járunk is, kertünk velünk tart. Bármeddig jutunk is, titkainkat nem feledhetjük ott valamiféle sötét sarokban, mintha csak véletlenül tennénk. Az összes sötét sarok is velünk tart. Velük együtt vagyunk kénytelenek rendet vágni láthatóban és láthatatlanban.

A kiállítás február 26-ig látogatható a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Forrás:

Magyar Idők