hu | en

Hírlevél

Bérletek

Fülei Balázs zongorakoncertjei

Műsorfüzet

Társintézmények

Kiemelt támogatóink

Együttműködő partnerek

Médiapartnerek

Rólunk írták > Visszatekintés egy legendás osztályra

Visszatekintés egy legendás osztályra

Február második felében rendhagyó kiállításnak ad otthont a Klebelsberg Kultúrkúria. A Visszatekintés című tárlatra a Képző- és Iparművészeti Gimnázium 1961-ben végzett C osztályának egykori diákjai hozzák el egy-egy alkotásukat.

 

A kiállítás egyik főszervezője a II. kerületben élő Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész, Molnár Kálmán, aki egy budai kávézóban mesélt lapunknak a kiállítás létrejöttének hátteréről.

– Az ötvenedik érettségi találkozónkon merült fel a gondolat, hogy a művészeti tevékenységet folytató egykori osztálytársak közösen rendezzenek kiállítást. A Kle­bels­berg Kultúrkúria jó helyszínnek tűnt, és nagyon örülünk, hogy befogadta a tárlatunkat. Mintegy fél éve kezdtünk hozzá a szervezéshez, ami nem volt egyszerű, hiszen több régi diák ma már külföldön él, akitől nehezebb begyűjteni a kiállítandó anyagot, de az itthoniak közül is volt, akit csak nehezen sikerült meggyőzni, hogy csatlakozzon a kiállítókhoz.

Milyen volt az egykori legendás C osztály?

Óriási létszámú, volt, 47-en voltunk osztálytársak, és mindannyian nagyon szerettünk oda járni. Mindenki, aki nem festő- vagy szobrászosztályba járt, a C-be került. Ezt a sokszínűséget nagyon élveztük, többek között azért is, mert az iskola minden műhelyébe – az ötvös-, kerámia- vagy üvegesműhelybe – bejárhattunk, megfigyelhettük az anyagokat, a technikákat. Emellett fantasztikus tanárok tanítottak, olyanok, akik máskor, máshol egyetemi tanárok lehettek volna. Tiszteletre méltó, nagy tudású, csodálatos emberek voltak.

Volt olyan diák, akit ez a sokszínűség eltérített eredeti érdeklődésétől?

Egyik osztálytársunk díszítőfestőként végzett és ötvös lett, a másik ötvösként végzett és indológus lett. E. Nagy Katalin egykori bőrdíszműves társunk ma Ferenczy Noémi-díjas textilrestaurátor, aki a királyi palást konzerválásán is dolgozott. Máthé Tibor fotósként végzett a gimnáziumban, majd belsőépítészetet tanult, ezt követően a Színház- és Filmművészeti Főiskolán elvégezte az operatőr szakot, ma Kossuth- és Balázs Béla-díjas művész, a világhírű operatőr tanszék vezetője, az ország egyik legelismertebb operatőre. 

 

Az ön útja egyenesen vezetett a Képzőművészeti Főiskola tervezőgrafikus tanszékére?

Már gyerekkoromtól szerettem rajzolni, és a gimnázium után – ha nem is azonnal, de – szerencsésen felvételt nyertem a Képzőművészeti Főiskolára. Festő szakon kellett kezdeni, harmadévben lehetett átmenni tervezőgrafikus szakra, és én azonnal éltem is a lehetőséggel. Tervezőgrafikusi tanulmányaimat Konecsni György mesternél folytattam. A diploma megszerzése óta a grafika különböző műfajait művelem, önálló grafikai lapok készítésétől, plakátok, naptárak, könyvborítók, könyvek, illusztrációk, lemezborítók, heraldikai jelek, emblémák, arculati rendszerek és kiállítások tervezéséig. A mostani kiállításon is plakátjaim lesznek láthatóak, sőt, a kiállítás plakátja az én korábbi Klebelsberg-kiállításra készült plakátom változata lesz; Klebelsberg Kuno portréja látható rajta több ezer gyermek társaságában.

Több mint tíz évig volt a Magyar Képzőművészeti Főiskola tervezőgrafikus tanszékének vezetője, illetve a főiskola rektorhelyettese.

Ma már nyugdíjas vagyok, de még vezetek egy- film- és kulturálisplakát-tervezés­kurzust az egyetemen. Bár a tanárképzésben annak idején mindenkinek részt kellett vennie, sosem gondoltam arra, hogy tanítsak. 1990-ben volt tanárom, Zelenák Crescencia kérésére jöttem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, aki néhány év múlva átadta nekem a tanszék vezetését. Ezzel egyidőben neveztek ki rektorhelyettesenek. Ez azért volt előnyös, mert így pályázhattam a tanszéknek szükséges eszközökre. Akkoriban jelentek meg a nagy reklámügynökségek teljes számítógépes felszereltséggel, de nem volt, aki leült volna a gépek mellé. A tanszéknek ugyanis összesen egy nagyítógépe volt. Haladnunk kellett az egyre gyorsuló technikai fejlődéssel. Egyébként a rektorságra is szerettek volna többször rábeszélni, de azt „jogos önvédelemből” nem vállaltam.

Sok minden változott a művészeti oktatásban az elmúlt ötven év alatt?

A mi szakmánkban lényeges változások történtek, elsősorban azért, mert a tervezőgrafika szinte húzóágazattá vált. A grafika, a dizájn nagyban függ a technikai háttértől, ami rohamosan fejlődik. Annak idején festékkel, ceruzával dolgoztunk, ma pedig már a 3D-s animáció készítését is el kell sajátítania a hallgatóknak. Szerencsére, a mai fiatalok tehetségesek és szívesen tanulják a legkülönbözőbb technikákat, amiket később alkalmazni is tudnak. Éveken keresztül szerveztem az Országos Tervezőgrafikai Biennálét, ahol mindig sok anyaggal és nagy sikerrel szerepelnek a tanítványok.

A kiállítást szűkebb hazájában, a II. kerületben rendezik. Milyen viszony fűzi városrészünkhöz?

1980 óta élek a kerületben. Beleszerettünk egy romos házba, amit először nem mertünk megvenni, később mégis belevágtunk a házvásárlásba, ezzel együtt a felújításba. A projekt ugyan több problémát rejtett, mint amit előzőleg feltételeztünk, mára viszont elmondhatjuk, hogy olyan csodálatos környéken van kertes házunk, amit nem lehet nem szeretni. A környezet kiemelkedően sokat számít egy alkotó embernek. Ha reggel kinézek az ablakon, egy óriási fenyőt látok, amin – mindennap pontosan ugyanakkor – végigszalad egy mókus, jönnek eleségért a cinkék, a csuszkák, a szajkók. Ki ne szeretne ilyen környezetben dolgozni?

Péter Zsuzsanna