hu | en

Hírlevél

Bérletek

Fülei Balázs zongorakoncertjei

Műsorfüzet

Társintézmények

Kiemelt támogatóink

Együttműködő partnerek

Médiapartnerek

Rólunk írták > A tüzet magunknak kell megraknunk

A tüzet magunknak kell megraknunk

Szabados Árpád képzőművész hetvenedik születésnapja alkalmából Árpád/70 címmel nyílt kedden tárlat a budai Klebelsberg Kultúrkúria központban. Az esten mások mellett Szabados Árpád lánya méltatta édesapját, tanítványai pedig egy rövid performansszal készültek a különleges eseményre, majd anekdotákat meséltek, megemlékezve arról, amikor oktatójuk olykor fanyar, humoros stílusban kritizálta vagy dicsérte képeiket.

Mint megtudtuk, az ösztönösség nem csupán az alkotói stílusában, de oktatóként is jellemzi Szabados Árpádot, azt például, hogy ki hiányzik egy adott óráról, sokszor nem név szerint veszi észre, hanem a csoport dinamikájában érzi a változást. A művész több tucatnyi képe mellett a kiállításon a nyolcvanas években alkotott Szentivánéji álomhoz készült illusztrációi is láthatóak.

A hetvenéves Munkácsy-díjas képzőművész, Szabados Árpád szerint nem kizárólag a Nyugatot kellene figyelniük művészeinknek.
A túlzott Nyugatra figyelés nagyon sokszor elvonja az energiákat a nagy tehetségek esetében is – nyilatkozta lapunknak a kortárs képzőművészetről Szabados Árpád Munkácsy-díjas, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és egyetemi professzor. Az idén hetvenéves festőművész jellegzetes stílusára sokszor nem is saját területének nagyjai, hanem zenei és irodalmi művek hatottak, és mint elmondta, életében a leghasznosabb tanácsot is egy költőtől kapta

– Nagyon markáns az alkotói stílusa, mindezt tudatosan alakította ki és tartja életben?
– A stílus mindig a művész alkatából következik: sokáig nagyon tudatosan dolgoztam, és éppen ezzel a tudatossággal vettem rá magam, hogy az ösztönösségemnek teret engedjek. Tudom, a „tudatosan ösztönös” fából vaskarikának hangzik, de így sikerült felszabadítanom magamat, hogy ne mérlegeljek, okoskodjak túl sokat, bár nem tudok megszabadulni a saját racionalitásomtól, de így bizonyos fokig „el tudom magam engedni”. Ez alakít ki bennem egyfajta furcsa keveréket, ami észrevehető a munkáimon.
– Kik voltak önre a legnagyobb hatással?
– Kezdetben Paul Klee volt az egyik kedvencem, majd később Henri Matisse vette át a helyét a külföl­diek közül, a magyar szcénából pedig Ferenczy Károly volt az egyik példaképem. Főiskolásként Kondor Béla hatott rám. Ezek a hatások egyébként nem is mindig érződnek a munkáimon, illetve sokszor nem is festőktől érkeznek az impulzusok: Weöres Sándor pél­dául az egész életemet végigkísérte, igazi óriás volt, csodálatos a világa – ő valószínűleg nagyobb hatással volt rám, mint bármelyik képzőművész. Természetesen nem formailag, hanem szellemileg formált, nagyon sajnálom, hogy nem tudok felnőni hozzá, pedig jó lenne. Hasonló a helyzet a zenével: nem úgy hat rám, hogy hallgatom, és közben lerajzolom, inkább arról van szó, hogy bizonyos, számomra fontos zene rendet teremt a tudati, érzelmi állapotomban – ezt soha nem háttérzeneként hallgatom, mert akkor nem figyelek rá eléggé. Ez különösen igaz a kortárs zenére: ezzel szemben a pre-klasszikus zene, ahogyan Pilinszky mondta, sokkal több pihenőt ad, hiszen nem kell rá annyira koncentrálni, mert sokszor szándékosan program-, illetve háttérzenének íródott.
– Tanárként hogyan próbálja elérni, hogy a diákot úgy formálja és nevelje, hogy közben ne vesszen ki belőle az ösztönösség?
– Nagyon bonyolult kérdés, mert mindenkinek teljesen más a személyisége, és ahhoz kell igazítani azt, hogy milyen irányba orientálja őket a mester. Mindenkinek többféle képessége van, ebből következően lehetőségei is. Ezek közül nem mindegyiket használja ki. Előfordul, hogy valaki elindul egy úton, de valamilyen oknál fogva eltérül, és teljesen más irányba megy. Mindent nem lehet előre látni, de ilyenkor a lehetőségeinek, az alkatának és az egész habitusának figyelembevételével adhatunk tanácsot. Nem szabad semmilyen irányba kényszeríteni, magától kell elindulnia a hallgatónak.
– Diákéveiben önt is hasonlóképpen terelgették?
– Nem voltam szerencsés a mestereimmel. A legjobb tanácsot nem is képzőművésztől, hanem Fodor András költőtől kaptam, amikor azt mondta, hogy addig nem lesz normális kapcsolatom a világgal, amíg nem lesz felelős kapcsolatom az emberekkel. Akkoriban már nagy örömmel foglalkoztam gyerekekkel Csillabércen, különböző szakkörökben, de az ő tanácsa győzött meg, hogy hivatásomul válasszam a tanítást.
– Mi a véleménye a mai magyar kortárs képzőművészet helyzetéről?
– Nagyon nehéz válaszolni, egyrészt sokkal több értéket képvisel, mint amennyi a felszínen látszik, másrészt a Nyugatra figyelés nagyon sokszor elvonja az energiákat a nagy tehetségek esetében is. Megint csak Pilinszkyre tudok hivatkozni, aki egy interjúban azt mondta, hogy olyan tüzet kell rakni, ahol megmelegedhetünk, de úgy, hogy mások is hozzáférjenek. Nem kellene annyira kifelé figyelni, hanem sokkal inkább arra kellene koncentrálni, hogy magunknak rakjuk meg a tüzet.

 

A képzőművész hetvenedik születésnapja alkalmából Árpád/70 címmel nyílt kedden tárlat a budai Klebelsberg Kultúrkúria központban. Az esten mások mellett Szabados Árpád lánya méltatta édesapját, tanítványai pedig egy rövid performansszal készültek a különleges eseményre, majd anekdotákat meséltek, megemlékezve arról, amikor oktatójuk olykor fanyar, humoros stílusban kritizálta vagy dicsérte képeiket. Mint megtudtuk, az ösztönösség nem csupán az alkotói stílusában, de oktatóként is jellemzi Szabados Árpádot, azt például, hogy ki hiányzik egy adott óráról, sokszor nem név szerint veszi észre, hanem a csoport dinamikájában érzi a változást. A művész több tucatnyi képe mellett a kiállításon a nyolcvanas években alkotott Szentivánéji álomhoz készült illusztrációi is láthatóak. - See more at: http://master.magyarhirlap.hu/a-tuzet-magunknak-kell-megraknunk#sthash.riNMJv2z.dpuf
A képzőművész hetvenedik születésnapja alkalmából Árpád/70 címmel nyílt kedden tárlat a budai Klebelsberg Kultúrkúria központban. Az esten mások mellett Szabados Árpád lánya méltatta édesapját, tanítványai pedig egy rövid performansszal készültek a különleges eseményre, majd anekdotákat meséltek, megemlékezve arról, amikor oktatójuk olykor fanyar, humoros stílusban kritizálta vagy dicsérte képeiket. Mint megtudtuk, az ösztönösség nem csupán az alkotói stílusában, de oktatóként is jellemzi Szabados Árpádot, azt például, hogy ki hiányzik egy adott óráról, sokszor nem név szerint veszi észre, hanem a csoport dinamikájában érzi a változást. A művész több tucatnyi képe mellett a kiállításon a nyolcvanas években alkotott Szentivánéji álomhoz készült illusztrációi is láthatóak. - See more at: http://master.magyarhirlap.hu/a-tuzet-magunknak-kell-megraknunk#sthash.riNMJv2z.dpufvvv
A képzőművész hetvenedik születésnapja alkalmából Árpád/70 címmel nyílt kedden tárlat a budai Klebelsberg Kultúrkúria központban. Az esten mások mellett Szabados Árpád lánya méltatta édesapját, tanítványai pedig egy rövid performansszal készültek a különleges eseményre, majd anekdotákat meséltek, megemlékezve arról, amikor oktatójuk olykor fanyar, humoros stílusban kritizálta vagy dicsérte képeiket. Mint megtudtuk, az ösztönösség nem csupán az alkotói stílusában, de oktatóként is jellemzi Szabados Árpádot, azt például, hogy ki hiányzik egy adott óráról, sokszor nem név szerint veszi észre, hanem a csoport dinamikájában érzi a változást. A művész több tucatnyi képe mellett a kiállításon a nyolcvanas években alkotott Szentivánéji álomhoz készült illusztrációi is láthatóak. - See more at: http://master.magyarhirlap.hu/a-tuzet-magunknak-kell-megraknunk#sthash.riNMJv2z.dpufy
Forrás:

Magyar Hírlap http://master.magyarhirlap.hu/a-tuzet-magunknak-kell-megraknunk