hu | en

Hírlevél

Bérletek

Fülei Balázs zongorakoncertjeiSzínházbérlet 2018. tél-tavasz

Műsorfüzet

Társintézmények

Kiemelt támogatóink

Együttműködő partnerek

Médiapartnerek

Rólunk írták > Erdély a Klebelsberg Kultúrkúriában

Erdély a Klebelsberg Kultúrkúriában

Erdély ott él a szívünkben s életünk minden szegletében. S ha eljön hozzánk a Király-hágón túlra: nálunk is otthon van. Így a Klebiben is. Ezt éreztük ünnepi, ünnepélyes lelkünkben március 3-án, délután.

Erdély tehát – a Felvidék után – eljött hozzánk, a Klebelsberg Kultúrkúriába, megmutatta magát kicsit, s anekdotával, sajttal és borral fűszerezve jóízű, hangulatos délutánt varázsolt, terített a szépszámú érdeklődőknek.

A bort sem kisebb személyiség alkotta, mint a borkészítésben (s nótázásban) jeles Balla Géza – az Arad-Ménesi Borvidékről, közelebbről Ópálosról.

Maga gróf Klebelsberg Kunó is Arad-melléki (Magyarpécskán született 1875-ben), bár onnan még cca. 70-80 km a klasszikus erdélyi határ, s megjegyzendő: a nagy államférfi, kultúrpápa felesége, Botka Sarolta szintúgy Arad vármegyei születésű.

S még hosszan sorolhatnók erdélyi s a trianoni kényszerhatáron túli születésű nemzettársaink nevét, akik eszükkel, két kezükkel gazdagították a hazát.

Akik ezen igyekeznek munkálkodni ma, azoknak – amolyan időszerű Wass Albert-i, tehát erdélyi - üzenet tehát a március 3-i erdélyi látogatás: meg kell menteni végre a kultúrkúria melletti Klebelsberg-kastélyt, meg kell nyitni, mint a Magyarság Házát, amint az már tavaly elhatároztatott! De máris cselekedni kéne, mielőtt összeomlik a kastély! Meg is hallották azok, akik eljöttek a szombat délutáni testvéri találkozóra, amely a Kárpát-medence nagy magyar tájegységeit bemutató sorozat részeként örvendeztette meg a résztvevőket.

Az eseményen a helyi lokálpatrióták mellett megjelent Schmittné Makray Katalin, köztársasági elnökné asszony, valamint Szilágyi Mátyás hazánk kolozsvári főkonzulja és neje, illetve Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli örökös elnöke. Prof. Pozsony Ferenc (aki az MTA tagjai is), a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke azért nem tudott eljönni, mert épp a Csíksomlyói búcsú világörökségi elismertetésén munkálkodik társaival. De itt volt dr. Jakab Zsolt, a KJNT alelnöke.

Dolhai István köszöntőszavait követően Pali bá’ Márton Áron, Erdély nagy püspökének örökbecsű szavaira építette gondolatait. Eszerint „Népük művelésére irányuló törekvéseknek súlyos mulasztásokat kell pótolniuk, mert a szellemi rugalmasság és tájékozódó készség ma szükségesebb kellék, mint a múltban. Az élet régi, áttekinthető formái bomlófélben vannak, és összekuszálódtak. A forgatagos jelen új helyzeteket dob elénk máról holnapra, új feladatok, váratlan nehézségek bukkannak fel mindegyre… fel kell szerelkeznünk a szükséges tudnivalókkal, hogy az eléje dobott gondolatokat mérlegelni tudja, és a maga feje után induljon. Nehézkes vagy hiszékeny gondolkozás, tágabb látókör és gyors alkalmazkodó készség nélkül áldozatul esik a körülményeknek és a garázda szándékoknak...” Mindezen gondolatok azokon is múlnak, akik ma a bel- és külhoni magyar művelődés, iskolázás-képzés ügyéért felelősök. Lesz-é Széchenyi- avagy Klebelsberg-ihletésű képviselője a magyarságnak? – vetődik föl a kérdés Lászlófy Pál István nyomán (is).

Ezután a – szakmai hagyományokban is egyedülállóan gazdag – kolozsvári könyvkiadás, a nyomtatott és digitális sajtó helyzetét, üde, magvas kiadványait ismerhettük meg Székely Győző (Őrszavak, Magiszter, főszerkesztő, Csíkszereda), Nagy Péter, Könczey Elemér, Idea Könyvműhely és Gloria Nyomdacsoport, Kolozsvár) jóvoltából. Az ő (s kortársaik) a lap- és könyvkészítői – egyre bővülő - törekvései, a megjelent művek még inkább értékesebbek, ha belelapozunk az erdélyi magyar gyermekek számára készült román ihletésű, nyelvi és esztétikai, történelmi borzalmakkal teli – tankönyvekbe. A szintúgy magyar lurkóknak szánt Zenei nevelésben ilyen szerepel: „Vitéz vagyok, tralala, Vitéz román vagyok, tralala…” Az 1916-os (árulás nyomán) Erdélybe megkísérelt román betörésről szóló műdalszerűségről nem is beszélve!

Ám erdélyi barátaink nem nyugodtak bele ebbe a bukaresti székhelyű magyar tankönyvpolitikába. Munkájuk nyomán olyan Daloskönyv született (magyarországi énektanárokkal), melynek végén még csángó imádság is helyet kapott, a csángó gyerekek pedig csodás ábécéskönyvből tanulhatnak, nemkülönben a nyugat-európai vagy a tengerentúli magyar palánták. Párját ritkító Pozsony Ferenc – Keszeg Vilmos a magyar népi kultúra tanításához társított szöveggyűjteménye. Vagy: a korkövetelményhez igazodva már elkészült a magyar pedagógusoknak szóló honlap. Tehát a szellemi muníciót az erdélyiek adják (megint) a nyugati nemzettestvéreiknek.

Hasonlóképpen lelket melengető volt látni a Szabó Izolda vezette mezőmadarasi Árvalányhaj Néptánccsoport szép bemutatkozását, ha a gügyegagyi multikulti térhódítását szenvedjük.

S persze remek rendezvényről sem maradhatott le a politika, hiszen magyar emberek gyűltek egybe. (A jóarcok tudják: a napi kakapaszírozás nem azonos a politikával!) E kerekasztal-beszélgetésen (Kondor Katalin vezetésével) komoly, vagyis tévhit- és ábrándoszlató tételeket fogalmazódtak meg. Hiszen gondoljunk csak Szekfű Gyula történész 1920-as évekbeli (Három nemzedék s ami utána következik c. művében megfogalmazott) figyelmeztetésére: pár év elég volt ahhoz, hogy ne értsük az elszakított nemzettestvéreink életét s lábra keltek az illúziók. Másfelől: nem szabad Budapestről megmondani, mit tegyenek magyarjaink a hazánk területén ideiglenesen tartózkodó idegen államokban! Elsődleges Erdély esetében az ott élők tapasztalata, véleménye.

Látnunk kell, az anyaországhoz hasonlóan az erdélyi valóság, élet is sokféle, sokszínű, különböző autonómiák léteznek. (A nyugatiak ezt sosem értik meg, hiszen ott regionális autonómiák és kormányzatok vannak, amitől mi nagyon mesze állunk). A leghitelesebb autonómiát a Székely Nemzeti Tanács képviseli jelenleg. Csacskaság, hogy mi, magyarok kis nemzet vagyunk s nem tudunk összefogni. Viszont azt meg kell tanulnunk, hogy ne várjunk, ne mutogassunk másokra, de igenis álljunk oda az elvégzendő feladathoz; s először egymás között mérjük meg magunkat, majd a leghitelesebbek álljanak össze, aztán attól kezdve szoros szövetségben, egységesen képviseljék ügyeinket! És: a jók egymásra találnak - akármilyen is az erdélyi világ! Egyébként élhető. Bár csak fényesre csiszolt uniós tézis, hogy eltűnnek a határok, mégis: könnyebb az anyaországgal való kapcsolat, nem érezni nyílt ellenségeskedést román részről. Az erdélyi magyarnak szem előtt kell tartania: nem szabad belesüppednie az önsajnálatba!

És a román főhatalom egyébként nem hagyja, hogy elpusztuljon, ellustuljon az erdélyi magyar! – ez a Székely Győző által megfogalmazott, Királyhágón innen, a körúton is felvésendő, igazi székely bölcsesség. Meglehet, javult a helyzetük az uniós csatlakozás óta; pl. pár napja akkreditálta az erdélyi magyar Sapientia Egyetemet a román állam, azaz teljes jogú tagja az ottani oktatási rendszernek. (Noha az elmúlt 8 évben azt hitték, hogy lakatot tehetnek az egyetem kapujára…)

Mint mindenütt, Erdélyországban is egyik fő kérdés a népességfogyás – elsőszámú érdek, kötelesség: gyermeket vállalni, nevelni, mert az elsősorban áldás és jövő. Márton Áron is azt hirdette: a föld azé, aki belakja! A nők reprodukciós képessége az igazi hatalom, tehát akik többen vannak, azoknak van hatalmuk.

Másik fontos létkérdés: sem a beolvadás nem jó, sem az integrációra való képesség hiánya. Tehát megőrizve magunkat, értékeinket, kilépni a létharcmezőre és küzdeni! Érvényes ez a kolozsvári nagyvállalkozóra, a mezőségi kisgazdára s a székelyre egyaránt.

Végezetül. talán elindult egy magyar ébredési folyamat, tehát kézenfekvő kérdés: mit várnak el erdélyi „tejtestvéreink” a magyarországi politikától? Megintcsak valóságba visszarántó válaszok születtek. Hiába tépték szét a nemzetet, egységként kell tekinteni s kezelni, partnerség szükséges (és nem politikai diktátum, alamizsna, megalázás…)

Jó érzés, büszkeség, hogy a külhoni magyarok immár jogilag is részei az anyanemzetnek, amelyben mindenben, így a könyvkiadásban is ott van mögöttük.

Szándékainkban, tetteinkben szolidaritás, átláthatóság, hosszú távra tervezhetőség szükségeltetik. Továbbá: válság ide, válság oda, az erkölcsi megújulást mi magunk kell, hogy elkezdjük – ez nem anyagi vagy kormányzati kérdés! Lászlófy mester így mondta: „Ha az emberek nem változnak meg, ne fog jóra fordulni a világ!”

S ne feledjék: a Klebelsberg várja, hogy végre helyreállíttassék (mielőtt összerogy), hogy betölthesse a magyarság Háza neki szánt nemes küldetését!


Oszlánszki Tamás Tibor

Forrás:

www.kilato-hidegkut.hu